Nem, nem az X Aktákat akarom folytatni! Nem ufó jelenségekről akarok írni, még csak különösebb sci-fi rajongó sem vagyok. Egyszerűen alapnak tartom azt a gondolatot, hogy a világegyetemben vannak rajtunk kívül is értelmes lények, sőt azt is elfogadom, hogy az Embernél intelligensebbek. Mivel hiszek Istenben - akit az egész Világegyetem felett hatalommal rendelkező energiának tekintek - elképzelni nem tudom, hogy legtökéletesebb alkotásának éppen az Embert tartaná. Az emberek általában emberformájúnak képzelik el, miközben megfogalmazódott már számtalanszor, hogy idő- és tér nélküli, formátlan, mindenben, mindenütt jelenlévő. Akkor? Csak a gondolataink korlátozzák. A formát is a mi elménk adja meg neki.
Hol van az az odaát? Szerintem a másik dimenzióban, a túllvilágon, ahol az isteniség érvényesül, ahol az Otthonunk van, ahonnan jöttünk és ahová visszatérünk. Ahol nincs anyag, de van szellem és tudat, ahol a lelkek találkoznak, ahol megmérettetünk, vagy legalábbis hiszünk benne, hogy megmérettetünk, és ez a tudat tartást képes adni földi, anyagi-világi életünknek. Talán erkölcsiségünk alapja is ez.
Az igazság sohasem abszolút, mindig a körülményektől függ, miképpen mérettetik, Minerva mit tesz a mérleg serpenyőjének egyik és másik oldalára. Az erkölcs, az igazság korszak- és kultúra függő is lehet. Én ebben a blogban a karmikus igazságra gondolok, ahol a felsőbb erők a karmám ismeretében mérik az igazságomat. És van egy nagy egész, közös karmánk is, amiben én egy porszem vagyok, de minden földi megnyilvánulásomnak mégis súlya van.
Miben nyilvánul meg az igazság? A kiegyenlítődés törvénye szerint mindig még itt a mi földi életünkben is (és ebben az Angyalok segítenek minket), de a karma törvénye szerint majd a köztes létben, vagy következő leszületésünk alkalmával, a következő sorsunkban. (Érdekes, hogy sokkal többen hisznek abban, hogy volt előző életük, mint abban, hogy lesz is... Pedig akkor születik meg a felelősségtudat.)
Minden most leírt mondat bennem több oldalon át rögzíthető újabb gondolatsort indít el, ezért döntöttem a blogolás mellett. Egy darabig marad "Az igazság odaát van" cím, de ez egy idő után változni fog.
Honnan indult a belső gondolat, ami kitörésre, feldolgozásra vár?
Nagyon szeretek utazni. Nem vagyok egy gyűjtögetős típus, nem vágyom nagyobb lakásra, kocsira, nem vágyom befektetésekre, bankbetétre, nem értek a gazdasághoz. De vannak céljaim, vágyaim, szeretnék még sok mindent látni a világból, mert én az élményeket gyűjtöm, és nagyon szívesen meg is osztom azt a barátaimmal, ismerőseimmel. Ritkán utazom utazási irodával, legtöbbször egyedül vagy baráttal, és a célországban is barátok adnak szállást, segítenek abban, hogy az időmet hasznosan eltölthessem. Amit pedig már megéltem, azt nem lehet elvenni tőlem, megadóztatni, államosítani stb.
Még csak április van, de idén már kétszer is voltam külföldön, és mindkétszer olyan benyomásokat szereztem, amik bennem ezt az igazság gondolatot felvetették. (Idén még kétszer vagy háromszor szeretnék menni, természetesen nem mindegyik nyaralás, van benne tanulás is.) A januári utamon voltak tapasztalataim Egyiptommal kapcsolatban, ezt meg is írtam a Fényportál Magazinban. Az ütött szöget a fejembe, hogy Egyiptomban lehetett látni elmúlt korok nagyszerű építményeit, a piramisokat, templomaikat, amik olyan fejlett tudományos életről számoltak be, amikre csak ámulunk ma is. És láttuk a mai Kairót, ahol néhány igen impozáns épületen kívül ezrével állnak félkész lakóházak, befejezetlen, primitív épületek. Hová tűnt a régi kultúra és tudás? Miért radírozták le mindazt, amit a régiek felhalmoztak, kikutattak, miért érezte egy új nemzedék, hogy ő okosabb és pusztítások árán épített újat, de rosszabbat a régi helyére? Giza városa szinte rátelepedett a piramisokra, elrontva ezzel a kilátást csak azért, hogy néhány új hotel ablakából rá lehessen látni a piramisokra...
A tenger kincseket rejt és termel. Mindenki tudja, hogy a Vörös tenger az egyik legszebb, korall zátonyai elképesztő látványosságot nyújtanak, állatvilága színes, élvezetes. Nem véletlen, hogy ez a búvárok paradicsoma. De a Vörös tengerhez járnak a vadon élő delfineket kedvelő spirituális csoportok is. És sokan nem tisztelve a természetet gátlástalanul pusztítják a korallokat, a turisták letörik, rajta sétálgatnak, a földjeiket, vizeiket az egyiptomiak maguk is kifosztották. De ma már a tenger kincseit legalább védik valamennyire, de a műemlékeiket sokáig egyáltalán nem védték! (Nem létezik náluk ma sem műemlékvédelem.) Luxori obeliszkek vannak a világ nagy városaiban, amit állítólag az egyiptomiak ajándékoztak. New Yorknak, a Metropolitan Múzeumnak egy egész piramist ajándékoztak, amit ott az amerikaiak fel is állítottak. Ott jártamkor azt hittem, hogy makettet látok, el sem hittem volna, hogy elhoztak ide egy igazi piramist feldarabolva és újra felépítették. (Láttam Asszuánban, hogy egész templomot képesek feldarabolni és másik helyen hibátlanul felépíteni.) A király sírok a Királyok Völgyében jórészt kifosztott állapotban vannak. Szinte csak Tutenkhamon sírjának kincsei maradtak meg. Hová lett a többi? Kirabolták? Szétosztogatták? Miért van minden nagy múzeumban annyi egyiptomi lelet? Kik loptak és hogyan merészelték?
A sírok kifosztását kegyeletsértésnek tartom. Tutenkhamon arany maszkjának nézegetésekor Kairóban sírva fakadtam: mit tettek veled? Megfosztottak a kincseidtől, az ajándékoktól, és a szegény fiatal fáraó összeaszalódott teste mindentől lemeztelenítve fekszik a sírkamrában. Tiszteletben kellett volna tartani az ő hitüket! És nem erőszakkal felülírni az új korszak tudományos-régészeti törekvéseivel. Akik mindezt meg merték tenni, nem félnek a másik világ büntetésétől? Nem véletlenül halnak meg az egyiptológusok sok sírhely vagy piramis feltárása után... Miért kell mindent elmozdítani a helyéről? Hogyan lehet a ma embere annyira öntelt, hogy azt hiszi mindent megtehet? A tudományra hivatkozva sokszor rombolnak - és most több tucatnyi példa jut eszembe erről, csak a kezem nem tud olyan gyorsan járni, mint a gondolataim.
Sírás és szenvedés energiái Párizsban, a Bastille téren
Utoljára New Yorkban, a World Trade Center összeomlott tornyainak helyén éreztem olyan fájdalom energiákat, mint Párizsban a Bastille börtön helyén. A tér közepén állították fel a Nagy Francia Forradalom idején a gillotinokat, itt fejezték le a forradalom áldozatait, és - mint mindig - ártatlanokat is. Elég volt egy rosszindulatú bejelentés a szomszédról, és másnap már vitték is és ezen a téren lefejezték. És a nép, az istenadta nép, a csőcselékké pusztult tömeg ujjongva tapsikolt a látványosságnak, a porba hullott fejeknek.
Elindult a fejekben, az okos fejekben egy forradalmi gondolat a jobbítás szándékával. Igen, tudni lehet, hogy sokszor ez nem megy vér nélkül. Csakhogy az eszme tisztaságába belekeveredett a hétköznapi ember irigysége, rosszindulata, pusztítási vágya, és az igazság mellé aljasság vegyült.
A bűn kérdése
Spirituális emberek általában nem beszélnek bűnről, inkább csak karmáról, annak törvényszerűségeiről. Azok az emberek, akik jelenleg börtönökben töltik a jogilag indokolt büntetésüket, elsősorban a földi törvények alapján követtek el bűnt és kapták meg büntetésüket. De ki tudja mi a valóság a karmájuk szerint? Hátha az volt a sorsában, hogy ebben az életében meg kell öljön valakit, ki kell raboljon valakiket? Akkor viszont csak a karmáját teljesítette, mégpedig jól, hiszen megtette azt, amit vállalt. (Tanítások szerint még az Őrangyala is ebben segítette.) Vállalta előre a börtönt, a büntetést is. De a karma tanítása is azt mondja lehet, hogy egyetlenegy ember megölését vállalta, de ő megölt többet is! Ez a "túlteljesítés" viszont már nem volt a karmában, tehát újabb karmikus terhet vett vele magára.
Ez jutott eszembe Egyiptomban is. Nem lett volna elég a sírokat feltárni, lefotózni, másolatokat készíteni róla, néhány darabot alaposabban megvizsgálni, majd visszatenni a helyére? Nem kellett volna évszázadok óta az egyiptomiaknak ott, a saját helyükön megőrizni és nem szétosztogatni a saját kincseiket? Nem kellett volna a régi tudást folytatni, és nem szétrombolni azt modernnek hitt újjal? (Lásd építészetük.)
És ez jutott eszembe Párizsban is. Nem lett volna elég lefejezni a királyi család bűnösnek ítélt vezetőit, és azokat a hatalmasokat, akik döntéseikkel a népüket szegénységre kárhoztatták? Miért kellett eljutni oda, hogy az egymást nem szerető szomszédok egymás feljelentgetésével gillotin alá küldték az ártatlanokat? A Bastille tér fájdalmas energiáját még az sem hozza helyre, hogy ott van a Bucheron és a Louis Vuiton központja, üzlete.
Lehet, hogy naiv vagyok. Nem vagyok hajlandó tudomásul venni azt a kártékony áramlást (flow ez is a javából!), ami ilyenkor keletkezik. Valóban. Mert abban hiszek, hogy az Embernek le kellene szoknia az önbíráskodásról, és csak annyit cselekedjen, ami az ő feladata. A többit a felsőbb erőkre kellene bíznia. Tudom, hogy nincs így. De ez ettől még bosszant engem, és gondolkodásra - sőt írásra - késztet.
-eszme-
