Nézem ezt a természetellenesen világos szemű (kontaktlencsés), durva rockernek álcázott fiút, aki a könnyeivel küszködik, és az én könnyeim is potyognak. Teljesen meghat a zavara, a szerénysége, az öröme. És szégyellem magam. Önmagam előtt is, hogy bennem is megszületett egy ítélet első ránézésre. És kártyavárként omlott össze bennem. Pedig már megtanulhattam volna. Mindenekelőtt előbb nézd meg (türelemmel, végig)- ezt a videót!
Soha nem énekelt még a nyilvánosság előtt. Szinte senki nem tudta róla, hogy ilyen adottsága van, nyilván csak a négy fal között gyakorolt. (Még csiszolandó a hangja.) De ott van az adottsága, amivel talán majd tud mit kezdeni. A magyar Vásáry Andrét juttatja eszembe, akinek a hangja szebb, kifinomultabb, de ő már tanult. Ő inkább lágy, nőies. A meglepetés itt nagyobb, mert Andrew viszont nagyon is kemény férfinek álcázta magát, és úgy érzem, az identitásával nincs is semmi baj.
Ne ítélj előre! Gondolkozz! Tapasztalj!
Jelen esetben nem kellett megvárni, hogy a túloldalon szülessen meg az ítélet. Itt a Földön is megkapja ez a fiatalember, aki – remélem – képes lesz karriert befutni és egészséges, érzékeny lélek maradni. De óriási tanulság, ami a felvételen is látszik: az emberek, a zsűri és a közönség döbbenete, hogy mennyire nem erre számított. Meghatódtak, hogy ebben a fiatalemberben mennyi gyöngédség és érzelem van (ilyen csomagolásban)! Nagy leckét adott ez a fiú mindenkinek, hogy megtanuljuk mennyire nem szabad első látványra megítélni bárkit is! Ez hatalmas karmikus feladat, amit ő ellátott.
Pedig megtanulhattam volna
Közel tíz évig foglalkoztam hivatalosan is rock zenével, elsősorban amatőr rock zenekarokkal (a nyolcvanas években, amikor ezzel lázadt az ifjúság). Kemény kézzel, határozottan kellett bánni velük, de nem volt lehetetlen. Már ott is azt tapasztaltam, hogy a legkeményebb zenét művelők, a legdurvább megbotránkoztató külsőt mutató fenegyerekek a magánéletben nagyon is lágy, kellemes személyiségek voltak. Úgymond rendes emberek. A kollégáim nem mertek foglalkozni velük, én jól tudtam fegyelmezni őket, vagy baráti hangvételben is tudtunk beszélgetni. Nem feltétlenül ők rúgtak be, nem káromkodtak úgy, mint a többiek, és a színpadról lejőve megmutatták valódi arcukat.
Táborokat szerveztem nekik, és béreltük – a számukra elérhetetlen összegbe kerülő – technikai felszerelést. Jó humorú technikusunk (Lovász Laci) egyszer megkérdezte legendássá vált kérdését:
- Na fiúk, fürödtetek ma?
- Igeeen!
- Akkor nem is vagytok igazi rockerek… azért menjünk?
- Állj! Állj, gyerekek! Mi ez a kakofónia? Koncepció, vagy hamis?
- Koncepció!
- Ja, ha koncepció, akkor mehetünk…
És a kemény fiúk hálásak voltak a segítségért.
WMD (Watch my Dying zenekar)
Kőkemény, hörgő havy metal zenekar. Óriási hangerő, fej- és haj rázás, a közönség tombol. Azt hihetnénk, hogy életunt lázadók, pedig nem. Családos, komoly, megbízható emberek mind. A belső lázadásuk van a zenében, a másik énjük, amit szerepként tesznek a színpadra, és érzelmeiket felerősítik a zenével. Tudom, hogy milyenek, mert a szólógitárosuk a fiam.
-eszme-
