Hová rejtsük?... a Mennyország kulcsát?
Néhány hete egy transzperszonális konferencián voltam, ahol az előadó egy hindu tanmesét mondott el, és ennek kapcsán további gondolataim támadtak – természetesen a szeretetről. A mese elég hosszan mondatott el, de én le fogom rövidíteni.
Isten elhatározta, hogy el fogja rejteni a mennyország kulcsát, hogy ne férhessen mindenki hozzá olyan könnyedén. De néhány ötlet után úgy döntött, hogy megkérdezi a többi Istent is, kinek milyen javaslata van. Mindenféle új javaslat született, ki is próbálták, de egyik hely sem felelt meg. Végül az Isten úgy döntött, hogy a legbiztosabb helyen az ember legbelsejében, a szívében lesz. Ott ugyanis soha senki sem fogja keresni…
Sokat, és sokszor harsányan beszélünk szeretetről, belső békéről, önmagunk megismeréséről, de ha nagyon őszinték vagyunk önmagunkhoz kiderül, hogy éppen önmagunkról tudunk a legkevesebbet. Inkább csak álarcainkat ismerjük, amit mutatunk a világnak. Ezt nevezi a pszichológia perszónának. És attól függően, hogy a világ mennyire van megelégedve a mutatott álarccal, még ráerősítünk, vagy változtatgatjuk. De igazából tükörbe kellene néznünk az álarc nélkül. Hogy megtalálhassuk a valódi arcunkat. És ehhez valóban a befelé vezető útra van szükség.
Egyre erősödik bennem az az érzés, hogy lassan azt nem értem, aki nem meditál, nem képes csöndben maradni és befelé fordulni. Vajon az elmélyülésnek ezt a formáját miért nem tanítják már óvodáskortól kezdve, miért nem tananyag, mint az ének-zene. (Amit egyébként tananyagként sikerült eltorzítani, mert a gyerekek nem tudnak, nem mernek felszabadultan, harsányan énekelni, nem tudnak közösen énekelhető dalokat, viszont dolgozatokat írnak különböző zenei korszakokról és olyan hangszerekről, amit az életben talán fel sem ismernek. Mindez azért, hogy azok is lehetőséghez juthassanak, akiknek nincs hallásuk, hangjuk. ) Így aztán elértük, hogy a 
gyerekek nem tudnak, nem szeretnek énekelni. Nem tudnak csöndben maradni sem, és befelé figyelni. Elnyomják az állandó zajjal, még a mobil telefonban is ordít a zene, vagy mp3-al a fülén közlekedik. Így már érthető, hogy miért a szívünk lett a mennyország kulcsának rejtekhelye…
Kétségtelenül mindenki szeretne nagyon boldog lenni. Azt hiszik, ehhez elsősorban sikerre, bőségre van szükség. De akiknek van elmondhatják, hogy biztosan nem ez a megoldás. Az igazi boldogságot szenvedések árán lehet megtalálni. Mint ahogy az árnyék jelzi, hogy valahol van fény is. Nem kell olyan messze keresni a megoldást! Csak nézz legbelülre!
